Kürtösi Zsófia- Nagy Beáta- Szekeres Valéria: Gender Budgeting kézikönyv
A nemek közötti egyenlőség elősegítése központi jelentőséggel bír több nemzetközi szervezet, így például az ENSZ, vagy a Nemzetközi Valutaalap munkájában, de emellett az Európai Unió is minden közpolitikai területre kiterjedő feladatként jelöli meg számos dokumentumában. A nemek között meglevő egyenlőtlenség fő gyökere abban rejlik, hogy a férfiak a fizetett munkában vállalnak túlnyomórészt szerepet, a nők számára pedig a fizetetlen, illetve az informális munka jut dominánsan, ezért a széles értelemben vett javakhoz való hozzáférés szempontjából jellemzően a nők vannak hátrányos helyzetben.
A nemek (gender) költségvetése valójában a költségvetés-készítés folyamatában alkalmazott gender mainstreaming, amely röviden azt a stratégiát jelöli, miszerint a nemek közötti egyenlőség lehetősége minden politikai lépés minden szintjére és minden stádiumába beépüljön. A genderköltségvetés fókuszában a kormányzati eszközök nőkre és lányokra való hatásának ellenőrzése áll, de tágabb értelmezésben kísérlet arra, hogy a hagyományos költségvetést elemezzék annak nőkre és férfiakra, és azok csoportjaira vonatkozó hatása szerint, és az adott nagyságú eszközök hatékonyabb elosztásával az igény-kielégítés egy kiegyenlítettebb szinten valósuljon meg.
Az elmúlt huszonöt év alatt a világ közel hetven országában valósították meg a költségvetések társadalmi nemek szerinti elemzésének néhány formáját. A genderköltségvetés készítéséhez rendelkezésre álló eszközök a helyi körülményektől függően használhatóak önmagukban, vagy egymást kiegészítve.
E kézikönyvben kísérleti projekt keretén belül három különböző nagyságú település költségvetését vizsgáltuk meg olyan szempontból, hogy egyes kulturális és sportra fordított kiadások felhasználása terén milyen nemenkénti eltérések mutatkoznak az igénybevevők között. Munkánkat módszertani kísérletnek szánjuk, nem pedig az adott település vagy kerület alapos bemutatásának.


